2011 október 26. | Szerző: dosaelisabeth

 

Extremitás felsőfokon: modern rabszolgaság, avagy: Hamupipőke reloaded?

2011 október 25. | Szerző: dosaelisabeth

 

A tegnapi állásinterjúra kicsit korábban érkeztem… Leparkoltam az autómmal, és vártam…

Negyed órával a megbeszélt időpont előtt kiszálltam az autóból, parkolójegyet váltottam és átsétáltam a túloldalra… Nem is gond, hogy előbb érkeztem, hisz a hölgy, akivel telefonon beszéltem említette, hogy az utcáról nem tudok majd bemenni, meg kell kerülnöm az épületet… – vélekedtem bölcsen magamban.

És valóban. A bejutás nem volt egyszerű…

Ahogy magas sarkú cipőmben óvatosan lépkedve egyensúlyoztam a vékony pallón egészen a bejáratig, úgy éreztem magam, mint egy túlélőtábor büszke és mindenre elhivatott résztvevője. Végre! Megtaláltam a kilincset… – mosolyogtam és benyitottam.

Hatalmas terem tárult a szemem elé, első benyomásom az volt, hogy egy műteremben járok, de… végül eszembe jutott – s ez némi megnyugvással töltött el -, hogy tulajdonképp egy étterembe jelentkeztem marketing asszisztensnek.

A további impressziók is meglehetősen kezdetleges színekben pompáztak…

Az egyik sarokban egy szemüveges hölgy megszállottan nyomogatta laptopja billentyűzetét, ez szintén halvány reményt sugallt… nagy baj nem lehet, bizonyára itt is hús-vér emberek dolgoznak.

Pár perccel később már két hölggyel ültem szemben, akik tömören felvázolták, mi lenne a munkám. Meghallgattam… Nos, akkor röviden… Eléggé összetett, nagyobb területet átölelő, színes, nem helyhez kötött, változatos munka.

Panaszra nem is lehetne okom, hisz minden energiámmal azon vagyok, hogy munkahelyet találjak, ám engem továbbra is „gyötört” egyfajta kétség és bizonytalanság a konkrét munkával kapcsolatban. Ezért hogy tisztább és konkrét képet kapjak az addig még homály lepte munkakört illetően, belekérdeztem a részletekbe… Bár ne tettem volna…

(Nem az a célom, hogy az ilyen és ehhez hasonló cégekről beazonosítható információkat közöljek, egyszerűen csak úgy éreztem, nem tudok szó nélkül elmenni emellett a történet mellett.)

Marketing asszisztensként: …saját autóval járni az országot, adatokat rögzíteni, rendezvények alkalmával „hostesskedni”, ha pedig „úszik a konyha”: besegíteni…

Értem én – …nap, mint nap meg is tapasztalom, hogy a válság továbbra is és egyre erőteljesebben érezteti hatását az élet minden területén… -, ezért azt gondolom, ma már az sem szokatlan, hogy három ember munkakörét egyetlen személy tölti be ugyanannyi fizetésért.

Épp azon törtem a fejem, hogy a legtöbb embernek ellenkezni ez ellen nem is nagyon érdemes, hisz hosszan kígyózó sorokban várnak az ajtó előtt olyanok, akik akár fele annyi pénzért is elvállalják majd a munkát.

És ekkor váratlanul… felcsendült a legfurcsább kérdés, amivel eddigi álláskeresésem alkalmával találkoztam:

„Hogyan viszonyul az idősebb emberekhez?” … – Valószínűleg jól hallhatóan és kitartóan kopogott az állam az asztalon, mert táguló szemekkel, kissé előrehajolva kérdeztem vissza:

„Hogy érti?”… – majd rövid szünet után kibővítettem a mondatot – „…Nem értem a kérdést!?!?!?…”

Mivel válasz nem érkezett a kérdésre, pár másodpercnyi hallgatás után… minden baljós előérzetet elnyomva… válaszoltam meg saját kérdésemet:

„…Tisztelem az idősebbeket nemcsak korukra való tekintettel, hanem az élet során összegyűjtött tapasztalatokból kifolyólag is, azt gondolom, hogy minden korosztállyal sikerül megtalálnom a közös „hangot”, közös témát…”

Az ajtón kilépve már rutinosan vettem a kijutással járó akadályokat, s miközben az autóm felé sétáltam, egyetlen kérdés motoszkált a fejemben újra meg újra:

„Hogyan viszonyul az idősebb emberekhez?”… Ez eszembe juttatta egy korábbi pozícióra való jelentkezésemet, ahol furcsa mód egész alakos fényképeket várt az illető e-mailben…

Beszálltam az autóba, indexeltem és elindultam…

Talán sokak számára hihetetlennek tűnnek az ilyen esetek…,

ám sajnos mégis igaz, VALÓS TÖRTÉNETEK!…